Pályaválasztásra készülünk a Lázár Ervin Általános Iskolában

Iskolánkban mindig kiemelten foglalkoztunk azzal, hogy a továbbtanulás előtt álló nyolcadikos évfolyamot segítsük a megfelelő középiskolák felé irányítani.

Hagyománnyá vált az is, hogy ebbe a folyamatba már a hetedikeseket is bevonjuk. A szülőknek, gyerekeknek egyaránt nagyon fontos, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb irányt. Ezt több tényező is befolyásolhatja, ezért iskolánk kihasználva a lehetőségeket minden pályaválasztási programon részt vett.

Az alapozást az Újpesti Gyermek-és Ifjúsági Házban kezdtük a Középiskolák 28. börzéjén. Itt leginkább a kerületünk és a környező kerületek 44 iskolája képviseltette magát. A látogatóknak alkalmuk volt bemutatkozó prospektusokat gyűjteni, beszélgetni a képviselő tanárokkal és jelenlegi diákokkal.

Az elmúlt tanév végén iskolánk már regisztrált a Hungexpo területén megrendezésre került EuroSkils nemzetközi versenyre, ahol a látogató általános iskolások a szakközépiskolák legjobb tanulóinak szakmai versenyét tekinthették meg. Érdekes volt látni, hogy legjobbak milyen magas szinten sajátították el az adott szakmát, és képviselhették hazánkat.

Október elején az ELMŰ pályára látogattunk a műszaki pályákat bemutató Mi a pálya? elnevezésű rendezvényre. Itt nemcsak az ilyen irányú szakmák széles választékával találkoztunk, hanem a gyerekeknek lehetőségük volt pályaválasztási tanácsadáson is részt venni. Ezeken a foglalkozásokon felmérhették képességeiket, adottságaikat. Grafológiai teszten, önismereti teszten ellenőrizhették eddigi elképzeléseiket, ezen kívül kérdéseket tehettek fel a szakembereknek.

Utolsó ilyen jellegű programként ismét a Hungexpora látogattunk, ahol a SzakMázz! című rendezvényen vettünk részt. Itt még bővebb betekintést kaptunk a különböző szakmákról. A gyerekek rengeteg prospektussal, ismerettel, információval tértek haza.
A novemberi pályaorientációs napon a szülők bevonásával szeretnénk ismerkedni a különböző foglalkozásokkal, nehézségeikkel, szépségeikkel.

8. osztályosok

Képek: Mi a pálya, SzakMázz 2018.10

A pontos idő

2018. november 16. Friday
 
 

Látogatók száma

Ma 36

Összes 33266

Jelenleg 22 vendég és nincsenek tagok bejelentkezve